Minősített Tehetséggondozó Műhelyeink bemutatása.
Építőipari, vízépítő és műemlékvédelmi szakképzés. Az iskola minden évben három osztályt indít: egy hagyományos technikumi (5 évfolyamos) osztályt és két nyelvi előkészítős osztályt (angol és német nyelv, 1+5 éves képzés). Minden osztály esetében a tervezett kimenet: magasépítő technikus vagy mélyépítő technikus végzettség.

Komplex, a szakirányra fókuszáló tehetséggondozó rendszert működtetnek. A tehetséges tanulóknak differenciált munkaformák, építészeti szakkörök és táborok, valamint szakmai és tanulmányi versenyekre felkészítés lehetőségét biztosítják. Ebben kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerük is segítségükre van. Érdeklődési körük kiterjed a hagyományos, történeti épületek kutatásától a korszerű energiatudatos építésig, a fenntarthatóság építészeti megfogalmazásáig. Az elméleti ismereteken túl nagy hangsúlyt helyeznek a gyakorlati feladatokon keresztül történő megismerésre is.
„Re-bútorok készítése újrahasznosított anyagokból” című jó gyakorlatuk konkrét célja, hogy háztartási hulladékból tervezzenek és alkossanak a résztvevők: a célrendszernek megfelelően közösségi használatra szánt bútorok készülnek. A re-bútor készítés folyamata szakmai és közismereti tanárok bevonásával valósul meg a tervezéstől a modellezésen át egészen a kivitelezésig.
Multiplikátori feladataiknak a régió érdeklődő fiataljainak, tehetségpontjainak a tehetséggondozó műhelyek munkájába való bevonásával, valamint országos és nemzetközi építészeti (ill. az építészet terén végzett tehetséggondozással kapcsolatos) konferenciák és versenyek megrendezésével tesz eleget.

Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Technikum
Cím: 9021 Győr, Szent István út 1.
Honlap: hildszki.hu
E-mail: titkar@hild.gyor.hu
Telefon: +36 96 / 528-780