Mit tegyek és mit ne tegyek, ha a gyermekem különleges, tehetségígéret?
„…a tökéletesség halandó ember számára nem elérhető. Az viszont lehetséges, hogy elég jó szülők legyünk, vagyis olyan szülők, akik jól nevelik gyermekeiket. Ha erre törekszünk, nevelési hibáinkat, melyeket legtöbbször épp azért követünk el, mert gyermekeinkkel kapcsolatos érzelmeink túlságosan erősek, bőségesen ellensúlyozni fogják azok a helyzetek, melyekben helyesen cselekszünk.” Bruno Bettelheim
Kedves Szülő!
Mindannyian a lehető legjobbat szeretnénk adni gyermekeinknek, de sokszor elbizonytalanodunk, valóban jól csináljuk-e. Elég jó szülője vagyok-e a gyermekemnek? Mi is voltunk gyermekek, vannak saját tapasztalataink, lehet sokat olvasunk a témában, beszélgetünk családi és baráti körben, egyeztetünk a pedagógusokkal, szülőtársakkal, mégis meglepetten állunk az a tény előtt, hogy mennyire különbözőek a gyerekek, mennyire eltérő módon reagálnak ugyanazokra a hatásokra, eltérő szükségletekkel rendelkeznek. Vélhetően már Ön is feltette a következő kérdéseket: ez a bizarr viselkedés, a fantázia világában élés, normális még? Határozott, céltudatos vagy dacos, akarnok, engedjek vagy korlátozzak, ezzel jót teszek vagy éppen ártok? A testvérénél ez működött, nála miért nem? Elbizonytalanodom a szülő szerepemben. Valaki mondja meg végre, mit tegyek!
A válasz: ahány gyerek annyiféle, amihez még hozzájárul az is, hogy a tehetségek/tehetségígéretek fejlődése kiegyenlítetlenebb, nagyobb szélsőségeket mutatnak, ezért sérülékenyebbek is. Közös gondolkodásra invitáljuk Önt, a pszichológiai tudásra, a szülők megosztott tapasztalataira, gyermekkel, tanulókkal való foglalkozásból tanultakra alapozva.
A bevezető idézet alapján az „elég jó” szülő fogalmát használjuk, aki szeret és korlátoz is egy személyben. Azért választottuk ezt a kettősséget, mert tapasztalataink alapján ekkor tesszük gyermekeinkkel a lehető legjobbat! A tehetségígéretes, különleges gyermek is mindenekelőtt GYERMEK, és a személyiségfejlődésben ugyanazt az utat járja be, mint társai, csak kicsit másképpen.
Elsőként gondolkodjunk a következő állításról. „A gyermek érzi/tudja leginkább mire van szüksége, mi a jó neki.”
Kedves Szülő, mielőtt befejezné az olvasást, mondván „na ezt ne”, kérem tekintse át mit rejteget(het) ez a kinyilatkoztatás. A gyermekünkre való ráhagolódásra, az „egy húron pendülésre” az együtt rezonálásra gondolunk. Annak a kötődéses kapcsolatnak a kamaszoknál, tiniknél való megélésére, amelyről csecsemő korukból vannak tapasztalataink. Akkor talán könnyebb volt sejteni mikor éhes, mikor fáj valamije, vagy éppen csak azt szeretné, hogy foglalkozzunk vele. Ezek kielégítése teljesíthető feladat volt. Most azonban más kérdések jelennek meg: mi érdekli? Miben tud elmerülni, belefeledkezni? Mi ad neki örömöt, sikert? Mi az, ami feltölti, energizálja? Ha lehangolt, szomorú mi lehet az oka? Amikor már tud beszélni, miért nem mondja el mi nyomja a szívét? Ha nem mondja el, akkor hogyan tudom azonosítani, megérteni, vagy miből tudok ezekre következtetni?
Ha tudunk erről beszélgetni gyermekünkkel, az kiváló, de ha nem, akkor is láthatók az apró jelek pl. a „se hall, se lát Dömötör állapotot” a külvilág teljes kizárása, a hihetetlen energiabefektetések, a kitartás, vagy az elégedettség, öröm a siker esetén. Észrevesszük a szomorúságot, kudarc vagy kirekesztés, kiközösítés helyzeteiben. Ha nincs barátja, ha szegényesek a kapcsolatai, ha elbizonytalanodik és megváltozik a viselkedése, zárkózottabb lesz. El tudom-e különíteni, hogy önmagának teljesít, vagy a rejtett, esetleg kimondott szülői elvárásoknak akar megfelelni, pusztán azért, mert szereti a szüleit? Kísérem, támogatom vagy lökdösöm valójában?
És ha mindezt látom mit tegyek?
Az elég jó szülő mindenekelőtt ismeri a mértéket. Ettől elég jó. Nem akar mindent megtenni, megoldani a gyermek helyett, nem akarja elgyengíteni a túlzott támogatással és elbizonytalanítani a feladatok, helyzetek átvállalásával, annak a rejtett jelzésével, hogy te nem vagy olyan jó (mint én), nem tudod megcsinálni, majd én „segítek”. Megtanul jelen lenni, de nem rátelepedni. Kérdezni és nem kéretlen segítséget adni.
Bízik a gyermekében, elfogadja őt minden kiváló és kihívást jelentő tulajdonságával együtt, és ezzel hozzájárul önbizalma növekedéséhez. Képes annak a feszültségnek a viselésére, ami az aktuális nehézségekből jön, mert tudja, ez az életkorból, az egyediségből, tehetségességből adódó normál viselkedés.
Ugyanakkor saját példával mintát ad, vagy a korábbi helyzetek megosztásával, felidézésével támogatja a siker–kudarc feldolgozásában. Példát mutat a kockázat vállalásra, az újrakezdésre, az együttműködésre, a kezdeményezésre. Hitelességével biztonságot ad, lehetőséget teremt a biztonságos kötődésre, kapcsolódásra, ami pedig a legnagyobb erőforrást jelenti a gyermekeknek/tanulónak.
A bizalom és az elfogadás mellett talán a másik legfontosabb szülői feladat a feltételek biztosítása. Tevékenységkínálat, tér, idő, biztonság! A tehetség leginkább az adott tevékenységen keresztül bontakozik ki. Szülőként gazdag lehetőségek kínálása a hétköznapi együttlétek során, a szabadidőben, családi, baráti és egyéb közösségekhez kötődő programokon keresztül, legyen lehetősége minél több mindent kipróbálni. Különösen fontos ez a nem tantárgyakhoz, iskolai lehetőségekhez kötődő tehetségek esetében. A túl korai elköteleződés, gyakran beszűküléshez, a személyiség és a képességek egyoldalú fejlődéséhez vezet(het). A sokszínű tevékenység pedig alapja lehet hobbinak vagy akár a későbbiekben tehetségterület váltásnak is. Az is láthatóvá válhat, ha a gyermek több területen is tehetségjeleket mutat.
Megfelelő tér (egy szoba, udvar, sportpálya, uszoda) a tevékenység megvalósításához edzéshez, gyakorláshoz. Ezt a szülő gyakran utaztatásban, pluszköltségek vállalása mellett tudja biztosítani. Ezzel azonban jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy gyermeke ne kerüljön a fel sem fedezett tehetség kategóriába, a feltételek hiánya miatt.
Igen izgalmas az idő kérdése. Az elmélyüléshez, a kreativitáshoz, a gondolkodás fejlődéséhez strukturálatlan időre van szükség, szabadon lebegő és nem fókuszált figyelemre. Szülőként, amikor szigorú napi beosztással dolgozunk, a gyermeknek is minden idejét „hasznosan” akarjuk kitölteni, megszervezni. Észre sem vesszük, ezzel milyen időnyomást teszünk a gyermekre, ami jelentős stresszfaktor, az általa kiváltott szorongást pedig igyekeznek elkerülni. A szülőnek észre kell venni, ha a gyermeke kerüli a korábbi tevékenységeket, felmond elköteleződéseket, ha már nem akar „táncolni járni, zongorázni tanulni, angol magántanárhoz menni”. Az okok között sok különböző lehet, de az időnyomásból adódó stresszre is érdemes figyelni. Ez a tehetség kibontakozása ellen hat, inkább hárítást, menekülést eredményez.
Egy nehéz kérdés a túlzott vizuális inger hatása, a „képernyőidő” napi mennyisége. Jelen anyag nem teszi lehetővé a kutatási eredmények részletes bemutatását. Azt azonban fontos tudni, a készen kapott vizuális információ csökkenti az agyban végbemenő „átfordítási” folyamatokat, például a verbális információ képpé alakítását. Pedig az alkotási folyamat – ami a tehetség bármely területén elsődleges – az adott dolog elképzelésével, vizualizálásával kezdődik. A negatív hatás bizonyított – tartalomtól függetlenül is –, tehát egyéb örömöt és kihívást jelentő tevékenységekkel, illetve a képernyőidő napi maximalizálását kell a szülőnek megtenni, a hosszú távú siker érdekében.
Bármilyen területen is jelenik meg a gyermek tehetsége ez az adott területtel való mély foglalkozást, belefeledkezést, figyelem összpontosítást igényel.
A feltételek biztosításához tartozik az is a szülő részéről, hogy lehetőség szerint a legkevesebb probléma legyen a családban, a kapcsolatokban, az adjon biztonságot! Ha a gyermek befelé figyel, a saját/család/kortárscsoport problémái kötik le a figyelmét nem tud „kifelé” figyelmet fordítani az adott területre, legyen az matematika, zene, sport vagy éppen kortárskapcsolatok.
A szülő jelenléte, az az érzelmi és fizikai biztonság, amit csak Ön tud megadni, az elfogadással, támogatással, a legtöbb ahhoz, hogy a tehetségígéretből valóban alkotó, tehetségének megfelelő teljesítményt nyújtó fiatal, felnőtt váljék.