Kele Zsuzsanna rajz és zenei tehetség, ugyanakkor nyitott a természettudományok felé is, érdekli az informatika, előre hozott érettségit tett a tárgyból. Érdeklődő, jól tanul és szívesen. Vizuális művészetek, természettudományos tehetségműhelyen és informatika tárgyból támogatják a gimnáziumi tanárai (Hamvas Béla Gimnázium, Oroszlány); idegen nyelveket és matematikát külön órákon is tanul.
Magát úgy látja: egy lány, aki ért a zenéhez és a rajzhoz, ezekkel ki tudja magát fejezni, különösen az érzelmeit. A rajz ihletet ad a látásmódok váltásaival a gondolkodáshoz, az érzelmek feldolgozásához. A zene, a gitározás mindezt támogatja. Az álma: egy zenekar létrehozása, koncertekkel adni az embereknek. Az édesapja példáját követi ezzel, aki megalapította és vezeti a tatai Avion együttest.
Zsuzsanna a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, gitáros teljesítményéért nívódíjat kapott.
Az édesanyja is, aki tanító, minta számára, mert „nagyon okos, zenél és nem engedte, hogy abbahagyja a gitárt…” Vonzza a tanítói pálya is.
Gaál Zsuzsanna édesanya
Beszéljen kicsit magukról, a családról, a tehetséges gyerekéről!
Egyedül nevelem Zsuzsit (16) és három testvérét 7, 10, 11 évesek, egy kivételével zenei tehetség ígéret, odavannak a szolfézsért is a fiúk. A középső gyerek nem zeneművészeti beállítottságú, ő kosárlabdázik, jól megy neki.
Zsuzsit több minden érdekli, egymástól független dolgok, de nem csapongó. Az érdeklődési területekbe fektetett energiái tehetséggondozással támogatva komplex kompetenciarendszert fejlesztenek, s lehet, hogy olyan foglalkozása lesz, ami ma még nem ismert…
2012-ben kezdte a zeneiskolát, 8 évesen. Gitározik, tanára: Milán Attila. A XVII. Vértes-Dunazug Régió Zeneiskoláinak Gitárversenyén nívódíjat kapott Zsuzska.
Mindketten zenélünk, az édesapja és én is.
Rajztanár az apa foglalkozása, mellette a számítógépes grafika, a tusrajz ábrázolási technikáival dolgozik, első sorban az elvont világ megjelenítése a specialitása. A lányunk ebben is tehetség.
Magam a tanítói pálya és a zene mellett szintén művelem a számítógépes grafikát, képregény rajzolással foglalkoztam Zsuzska megszületése előtt Franciaországban 1997-2003 között.
A képregények és grafikus regények alkotása is érdekli Zsuzsit.
Az iskolában ajánlották az Alphacademyt, A gondolkodás iskolája portált, ami a tehetséges gyerekek programozás oktatását szolgálja. Megnéztük, kipróbálta, azóta részt vesz a tehetséggondozó programjukon. Két, a tehetségeket támogató fiatalember hozta létre az Alphacademyt: Weisz Ágoston, aki a Google-nél dolgozik Zürichben senior software mérnökként, közel 10 éve foglalkozik tehetséges gyerekekkel; és Nikházy László, aki a Google-s és NNG-s pályafutása után a PhD-jén dolgozik, ami a tehetséges gyerekek programozás oktatásáról szól.
Tanul a sikeréért, szereti a társaságot; a problémásabbakkal is jól elbeszélget, meglátja mindenkiben a jót, prekoncepciók nélkül nyitott, de nem naiv.
Vannak problémák, amiket a nagymamával, nagynénivel beszél meg, van, amit a szüleivel. Több véleményt átgondol összegez, megfontol, aztán megtalálja az utat, meghozza a döntéseit.
Nem vágyódik el otthonról, ugyanakkor megvannak a barátai. Nem volt soha lázadó, könnyen ment a kamaszkor. Előfordultak krízisek, de pár mondattal, rövid beszélgetéssel helyrehozható volt a harmónia.
Hogyan és mikor derült ki az Ön számára, hogy a gyermeke tehetséges?
Pedagógus vagyok, így kisgyermek korától figyeltem. Érdeklődési területein korán megnyilvánult a figyelem, az alkotásvágy, a fejlődni akarás. Terelgetek, támogatok, tudok tanácsot adni, bevizsgálni, mivel érdemes foglalkozni.

Hogyan változtatta ez meg a család életét, mindennapjait?
Ebbe születtek bele, zene, rajz, informatika, … Jelenleg a sok munka, befektetés időszaka van. Ha lesznek az ígéretekből kirobbanó sikerek, akkor is, ha nem lesznek, akkor is egyre büszkébb leszek …
Minták vagyunk szülőkként sikerekkel és szerénységgel. Nincs olyan gond, hogy mit kezdjek a gyerekkel, gyerekekkel.
Kapott-e támogatást, segítséget a gyerek tehetsége kibontakozásához, illetve maga ahhoz, hogy mit tehet? Igényelne-e ilyet, ha igen, mit?
Anyagiakat nem. A zenetanár tájékoztat, viszi fellépésekre, kamarazene fesztiválra… A gimnáziumi azonosítás és tehetségtámogatás sokat jelent. Az Alphacademy fizetős, de nem megterhelő összeg, az ütemezésben rugalmasak.
Mit gondol, min múlik a tehetséges gyerek sikere, mitől függ az, hogy ki tud-e bontakozni a tehetsége?
Mindig számíthat rám és az édesapjára is, köztünk kimondottan jó a kapcsolat. Lehetőségeink szerint minden támogatást megadunk.
Ha elkeseredik, ha valami nem sikerül, akkor ki kell várni…. ő ekkor gitározik, újabban ír, tán regényt.
Sose beszélem le semmiről, hozzáteszem, nincsenek elvetemült ötletei.
A tanítói, programozói, grafikusi vagy zenei érdeklődése is fejlődhet hivatássá… sok mindent tud átadni, ebben is jó. Ráhagyom a döntést vagy épp a komplexitás továbbvitelét.
Mit javasolna más szülőknek, akik támogatni szeretnék tehetséges gyereküket, mire figyeljenek nagyon oda?
Meglátásom szerint azok boldogulnak jobban a tehetségekkel, akik sok területen jártasak az életben. Ha a gyerek egy téren tehetség, viszik, csodálják, de eléri a maximumot aztán kiég. Ezt kerülni kell.
Aki mással is foglalkozik, az általános műveltsége alap, több irányban gondolkodhat, találhat más elfoglaltságot, hobbit, ami segítheti a kiégés megelőzését.
Ha egy tehetség az útjára lép, sokat számít, tudja-e a szülő támogatni a tevékenységben, hogy nehézségekkor se menjen el a kedve. Támogassák!
Az első kudarcnál nem kellene engedni a feladást.
Minden rezdülésére figyelni kell, a gyerek megfigyeléssel jól megismerhető. Nem nyomozok, érdekelnek a reakciói, érzelmei.
Nem szabad semmibe belekötni, áskálódni, kutatni a holmijai között. Lehetnek kicsi titkai, nem kell mindent tudni.
Tudják, hogy ránk mindig számíthatnak.
Beszélgessünk őszintén.
Ne erőltessünk dolgokat…
A gyerekvállalás azt is jelenti, hogy lemondunk sok mindenről… mégis megéri….