Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Fontos lenne, hogy a különbözőségeinkre ne hiányosságként vagy fogyatékosságként tekintsünk, hanem az emberi variabilitás eltérő aspektusaiként, a fizikai és/vagy mentális létezésünk teljesen természetes részeként. Joseph Nathan Straus
A tehetségek, tehetségígéretek esetében kifejezetten igaz, hogy a személyiségfejlődésük kiegyenlítetlen, bizonyos képességterületeket az adott életkorban elvárhatónál jóval magasabb fejlettség jellemez, míg más területek az átlag alattiak, alulfejlettek.
Kedves Szülő! A fenti mondat egy olyan megállapítást fogalmaz meg, amelyet gyakran – persze nem minden esetben – tapasztalunk, ugyanakkor az is igaz, hogy az átlag fogalma itt nehezen meghatározható. Az természetes, ha az itt leírtakat Ön csak részlegesen tartja igaznak a saját gyermekére.
A szociális készségek fejlődésének késése társas ügyetlenséggel, nehezített kapcsolatalakítással, nem önként választott egyedülléttel járhat együtt. Meghatározója, hogy a gyermek nem érzi jól magát a kortársakkal együtt töltött helyzetben, de saját erőforrásaival (kezdeményezéssel kedvességgel, humorral, vagy éppen az ellene irányuló megjegyzések visszafordításával, iróniával, szarkasztikus megjegyzésekkel) nem tud ezen változtatni.
Tapasztalat, hogy a magas matematikai, nyelvi, sport vagy művészi képességekkel rendelkező gyermek/fiatal kevésbé érti vagy tudja elfogadni a testvérek vagy osztálytársak szempontjait, igényeit, alacsonyabb szociális képeségekkel rendelkezik. Konfliktusait, szélsőségesen oldja meg, versengő vagy inkább elkerülő módon, ezzel mintegy sebezhetővé teszi önmagát a társak szemében. Ez a kettősség meg nem értést eredményezhet a környezet, a szülők, a tanárok és a kortársak részéről egyaránt.
A nem megfelelő társas légkörben szerzett negatív tapasztalat, elutasítás, meg nem értettség, esetleg „cikizés” hatása áttevődhet más területekre is. Eredményezheti a tanuló tanulási és „munkakedvének”, érdeklődésének, elveszítését, vagy a tehetségterület gondozásába, gyakorlásba, edzésbe befektetett energia csökkenését. Szélsőséges esetben, akár aszociális magatartásmódot is kiválthat.
A kortárs kapcsolatok többségében jó érzéssel töltik el a fiatalt, annál jobban érzi magát az iskolai keretek között, minél inkább a csoportba tartozónak véli magát. Ha elfogadják különlegességét, „csodabogárságát”, ez hatalmas erő a tehetségterületi fejlődésben, a lehető legjobb teljesítmény elérésében. A marginalizálódás pedig gyakran eredményezi a teljesítmény mérséklődését. A gyermekek a társas elfogadásra különböző mértékben érzékenyek, a nagyobb mértékben befelé figyelők jobban tűrik a társas magányt, azonban, ha ez már a kirekesztés vagy a bántalmazás határait súrolja, az mindenképpen felnőtt beavatkozást igényel.
Mit lehet tenni szülőként?
A pedagógusok, a hasonló tehetségterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó barátok, valamint a nagyobb testvér mellett a szülőknek jelentős szerepe van társas lét pozitív élményének alakításában. A szociális ügyeség, a kezdeményezés, konfliktusok terén az egyezkedés képessége, a konformitás megfelelő szintjének tanításával, példamutatással fejleszthető. Ez nemcsak a jelenlegi helyzetben, hanem a későbbiekben a tehetség „társadalmi hasznosulása” időszakában is nagy hasznára lesz a fiatal felnőttnek.
A szülők lehetőségei:
- A családot is érintő, a közös együtt töltött időbe való „behívást, meghívást” adni az osztálytársaknak, potenciális barátoknak. Itt kiváló lehetősége adódik a tehetséges gyermek más oldalának a megmutatására a kortársaknak.
- Bátorítva, lehetővé téve a részvételt a kortárs programokon, rendezvényeken. Felkészíve a fiatalt, átbeszélve a várható/lehetséges reakciókat, viselkedési lehetőségeket, ötleteket adva egyes helyzetek kezelésére.
- Kortárs csoportokban személyes jelenléttel mintegy katalizálva az együttműködést/együttlétet a közös szabadidős vagy tehetségterületi tevékenységekben! A táras helyzetek megfigyelésén keresztül hatékonyabban tudunk támogatást adni.
A szülő szerepe a társas készségek fejlesztésében nagyon különböző az egyes életszakaszokban, nemenként, illetve a gyermek/fiatal alapvető személyiségjellemzői alapján.
Ezek a képességek legtöbbször indirekt módon a normál családi társas helyzetekben fejlődnek. Hiszen a család maga is egy csoport és együttműködünk, versengünk, alkalmazkodunk, együtt érezünk, kommunikálunk, konfliktusokat kezelünk, mindezt szimmetrikus és/vagy aszimmetrikus kapcsolatokban. Vannak sikereink és kudarcaink, visszajelzést adunk és kapunk, tanulunk a tapasztalatainkból, s mindezt egy szeretetteli kapcsolatban.
Gyakran merül fel a szülőkben az a kérdés, hogy „Jól teszem-e amit teszek, vagy amit tenni akarok?”. E kérdés megválaszolásában sokat segít, iránytűként szolgál, ha először azt tisztázzuk magunkban, hogy ezt az ő érdekében teszem vagy a sajátoméban!
Ez elsőre nem is könnyű. Gyakran önmagunknak, a saját szülői szerepünknek, vélt vagy valós felelősségünknek, vagy éppen a környezet elvárásainak akarunk megfelelni. Egyszerűen jó szülők szeretnénk lenni! Ha az a válaszunk, hogy ezt az ő (a gyermek/fiatal) érdekében tesszük, és a mérték, mint alapvető szülői képesség birtokában vagyunk, jó döntést hozunk.
A társas kapcsolatok támogatása nagyon érzékeny terület, könnyű benne hibázni, ellentétes hatást kiváltani, ha a fiatal erőszakoskodásként vagy éppen gyámolításként éli meg a szülői támogatást. Erre az édesanyáknak jobban figyelni kell! A társas kapcsolatok alakításában az apáknak, különösen a kamasz fiukkal való kapcsolataik során, igen fontos szerepük van, az autoritással, tekintéllyel, hatalommal való kapcsolódás tanításában, támogatásában.
Az identitás kialakításában az önértékelés, önbecsülés meghatározásában a kortárs kapcsolatoknak, a tőlük érkező visszajelzésnek meghatározó szerepe van, ezért nagyon fontos szülői feladat a gyermek/fiatal támogatása, bátorítása kortárs kapcsolatainak alakításában.