„Sokféle buktató kerülhet a tehetségesek elé, … olyan ez, mint a Himalája megmászása: sokan szeretnék megmászni a csúcsot, valahányan elkezdik, de nem mindenkinek sikerül.”
A Csernoviczki család együtt döntött a csúcstámadásról, felkészültek, küzdöttek, a tehetséges Évának sikerült a csúcsot elérni, s ma sem ábrándult ki, a jövő tehetségeit tréneli édesapjával együtt …
– Beszéljen kicsit magukról, a családról, a tehetséges gyerekéről!
A családunk jó közösség, együttműködtünk, egymást támogattuk a célkitűzések megvalósításáért, mindenki azt tette hozzá, amire képes és elhivatott; s ma is így működünk. A Lányunk viszonylag korán olyan célt határozott meg teljesítendőként, s olyan elszántsággal, hogy a saját sport tevékenységeimet is figyelembe véve, ezt teljesen komolyan vette a családunk. A közös családi sikerünket Csernoviczki Éva cselgáncsozó, a Lányunk tehetségessége, eredményei mutatják.
Ő az első nő a magyar cselgáncs történetében, aki érmet szerzett az olimpiai játékokon, 2012-ben Londonban bronzérmet nyert a -48 kg kategóriában.
Kétszeres Európa bajnok: 2013 /Budapest /, 2014 /Montpellier/.
Világbajnoki bronzérmes 2011 /Párizs/
Az Európa bajnokságokon is kimagaslóan szerepelt: 2008-ban harmadik, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben második, 2012-ben bronzérmes, 2013-ban aranyérmes; 2014-ben aranyérmes.
11-szeres felnőtt Európa-bajnoki érmes. 2008-2018 közötti időszakban minden évben dobogóra állt a felnőtt Európa bajnokságokon. Az európai judo sportban ez egyedülálló eredmény.
Junior Príma díjas 2010-ben, 2012-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. 2012-ben az év női sportolója választáson 3. helyezett lett. 2022-ben Tatabánya sportjáért-díjas.
Az orientációnak irányt adott a saját sporttörténetem is. Csernoviczki Csaba vagyok, sportolóként, judósként háromszoros junior Európa-bajnoki bronzérmes, négyszeres magyar bajnok, Eb-résztvevő voltam 1987-ben, ott 7. lettem. A Tatabányai Bányász színeiben versenyeztem, majd szakedzőként folytattam, 2007-től az Ippon Judo – Tatabánya – Sport Egyesületnél mesteredzőként tevékenykedek, ma már a Lányunkkal közösen.
A Feleségemnek köszönhetjük minden olyan háttérfeltétel megteremtését, amelyek mellett Éva sportolhatott, én edzősködhettem; harmonikus szülő – gyerek, apa – lánya kapcsolatot tartva edzője lehettem a saját gyermekünknek.
Éva mindent hamar csinált, gyors volt a mozgásfejlődése, egyévesen tisztán beszélt, korán szobatiszta lett. Kiskorától céltudatos, talán akaratosnak is mondható kislány volt. A Feleségem nagyon sokat foglalkozott vele.
Előfordult, hogy nem volt, aki vigyázzon rá, velem jött az edzésekre, a tatami szélén játszadozott, figyelt, játszadozott….
Hat éves volt körülbelül, amikor egyszer csak megszólalt: „apa, ezt jobban csinálnám…” A vékony, törékeny kislányom meglepett. Más sportágban képzeltem el a sportpályafutását, ha sportoló lesz is.
… és megmutatta, hogyan csinálná: mozgásából látszott a technikai készség, a judóhoz szükséges mozgáskultúra ígérete. Gondoltam: akkor kezdjük…, csupán azt kértem, vegyük komolyan a munkát. Alázatban és igyekezetben nem volt hiány, ezek nagyon fontosak; noszogatásra, inspirálásra nem volt szükség, inkább visszafogni kellett.
– Hogyan és mikor derült ki az Ön számára, hogy a gyermeke tehetséges?
Tetszett neki a dzsúdós közeg, komfortosan mozgott benne, s látható volt a mintakövetés. Ezek kezdeteknek nevezhetők.
2002-ben mi rendeztük az első Ifjúsági Európa-bajnokságot, ahol Éva bronzot szerzett. Serdülőként kimondta: olimpián akar dobogóra állni. Ez volt az a célmeghatározás, ami az egész család életét megváltoztatta.
A mi apa / edző – gyerek / sportoló kapcsolatunk különleges, többletet adott és ad ma is. Büszkeséggel tölt el, hogy ezt az együtt megélt érzelmi többletet jól tudtuk a javunkra fordítani. Azért különleges a mi kapcsolatunk, mert a teljes napi életét, életvitelét láttam, segíthettem, nem csak a tatamin, edzés időben. Segítettem a sporthoz, élsporthoz szükséges életvitel, táplálkozás kialakítását, fenntartását; figyeltem az egészségére; a velem elkövetett edzői hibákat kerültem, úgy gondolom, jó edzési módszereket választottam, folyamatosan tanultam és újítottam.
A 20 éves nemzetközi élmezőnyben nyújtott kimagasló teljesítménye mellett minimálisak voltak a sportsérülések, a kiégésre fizikai és mentális téren is nagyon odafigyeltem.
Csak így lehetett, hogy 2002-2018 között minden évben a különböző világversenyeken érmet érmeket szerzett és dobogóra állhatott Éva.
– Hogyan változtatta ez meg a család életét, mindennapjait?
A családban mindenki alkalmazkodott a célkitűzéshez, amit Éva meghatározott. A Feleségem és az én munkahelyeim megválasztását, a szabadidőnk mennyiségét és lehetőségét, az életvitelünket, a táplálkozási szokásainkat átalakítottuk, alkalmazkodtunk. Fogyasztó sportágról lévén szó, a nagymama se sütötte a finom édes sütiket, csak ritkán.
Nem csak az edzői munkám, sokkal inkább team munka volt ez. A Feleségem, a Lányunk, magam és a tágabb család. Az anyagi feltételek sem álltak rendelkezésre az első időszakban, ott is kellett a segítség: volt időszak amikor 2 000 Forintot az Anyósomtól kértem kölcsön, hogy felmenjünk Budapestre keretedzésre. Amíg Éva nem volt válogatott, nem volt finanszírozás. Később több vállalkozást csináltam, a hasznokat visszaforgattam a sportágunkba.
Köszönjük a jobboldali kormánynak ezt a finanszírozási rendszert.
Sokféle buktató kerülhet a tehetségesek elé az élsport kezdetéig leginkább. Az élsportolói attitűdnek ki kell alakulni: olyan ez, mint a Himalája megmászása: sokan szeretnék megmászni a csúcsot, valahányan elkezdik, de nem mindenkinek sikerül. Azt vallom, ha elkezdtem valamit, azt csináljam is végig. Ha több edzés, tábor, terhelés következik, különösen serdülő korban, hajlamosak leállni, szülő mögé „beugrani”. A szülőt meggyőzik a fiatalok arról, hogy ez nekik ezért vagy azért nem jó. Esetleg az edző a hibás. Nálunk ilyen megtorpanás nem volt, kisebb hullámvölgyek igen, de a folytatás sosem volt kérdés.
Következetesség, szorgalom kell a tehetség mellé. Szorgalom nélkül a genetikus adottságok, a fizikum, a mozgáskultúra, az eszesség, gyorsaság, lazaság, helyzetértékelés, döntésképesség kevés.
Nem érdemes feledni: a kudarc és siker kéz a kézben jár. A kudarc megfelelő kezelése, az abból tanulás megerősíti a fiatalt, ha támogatást kap a szülőktől, a családtól, szakemberektől.
Mi edzők nem gépeket, értékes embereket nevelünk, az edző a magánéletben is segítő, erre vagyok a legbüszkébb: a 20-30 évvel korábbi sportoló tanítványaim is messziről köszönnek; örülnek annak, hogy megtanulták: sosem lehet feladni.
– Kapott-e támogatást, segítséget a gyerek tehetsége kibontakozásához, illetve a szülő maga ahhoz, hogy ő mit tehet?
Az első nagyobb sikerek után városi, önkormányzati; majd szövetségi támogatásokat kaptunk.
– Mit gondol, min múlik a tehetséges gyerek sikere, mitől függ az, hogy ki tud-e bontakozni a tehetsége?
Szülők adta stabil háttér biztosítása a legfontosabb: apa, anya álljon a gyerek mellett, segítse.
2012-ben a londoni olimpia után szülőként is miniszteri kitüntetést kaptunk a Kormány részéről, ez rendkívüli elismerés, felemelő érzés volt. Beszélgettünk ott az ünnepség után más olimpiai érmes versenyző szüleivel is, akik szintén hasonlóan együtt küzdöttek és tettek a tehetséges gyerekeik sikeréért; a konzervatív családmodell dominált. Ezt tartom optimálisnak.
A másik legfontosabb az alázat és a szorgalom kettős a tehetség részéről.
Az edző legyen együttműködésre kész, kiváló szakember technikailag, taktikailag, a legkorszerűbb edzésmódszereket ismerő, felkészült, aki folyamatosan megújul.
Nem követni kell a világot, hanem meg kell előzni, ha jobbak akarunk lenni.
– Mit javasolna más szülőknek, akik támogatni szeretnék tehetséges gyereküket, mire figyeljenek nagyon oda?
Nehézségek esetén a karrierben ne engedjék a korai feladást, ne legyenek ebben hátterek, fedezetek. A kortárscsoporttal való időtöltésre is adjanak optimális teret, időt, mint a barátok, csajozás, vagy fiúzás. Viszont egészséget romboló szerek, használatát és rossz szokások kialakulását ne engedjék meg. A tanulás, fejlesztés, egészséges énfejlődés ideje a serdülőkor, ami tudjuk, az egyik legnehezebb időszak is egyben.
Igazodni kell a tehetségkarrierhez alázattal, támogatni a gyermek szorgalmát, kitartását, az időbeosztását segíteni és figyelembe venni, hiszen ő például nem akkor nyaral, amikor akar az éves meghatározott nemzetközi versenyei miatt.